Az Első

2013 szeptember 28. | Szerző: Faith |

Emlékszel még az első hóra? Az első iskolai napra? Az első barátodra, akivel a játszótéren hintáztatok? Az első ötösre…és az első egyesre? Nem? Miért? Hiszen fontos volt. Az első volt!

De arra biztosan emlékszel, amikor először láttad meg Őt. Amikor először mosolygott. Amikor kimondta a nevedet. Amikor átölelt. Amikor megcsókolt. Még talán most is érzed az illatát, hallod a hangját és ha kellene, a gesztusait is tudnád utánozni. Emlékszel milyen jó volt moziba menni vele? Vagy csak beszélgetni? Ugye milyen jól esett, amikor kimondta a bűvös szavakat és úgy érezted, hogy végre a magad köré épített falakat, amiket soha nem akartál lebontani Ő felrobbantotta? Felszabadultál és úgy érezted, hogy nem zuhansz többé, mert valaki elkapott.

Ez volt az első hiba…és sajnos, nem az utolsó. És ezt Te is tudod. De soha se bánd, hogy elkövetted őket! Tudom,  most fáj és legszívesebben ordítanál. Tedd azt! Ordíts! Minden szép emléket, minden fájdalmat, minden ölelést és csókot ordíts ki  magadból! Mert amikor az utolsó hang is elhal, akkor fogod úgy érezni, hogy kész vagy. Tovább tudsz menni, erősebben és gyönyörűbben mint valaha.

És hogy ő mit fog csinálni? Rájön, hogy elhagyott valakit, aki igazi kincs volt. Aki mellett úgy érezte magát, mint akinek nincsenek gondjai, nincsenek fájdalmai, sőt idő sincs, ami határt szabna neki. De ne menj vissza érte, mert ő sem volt ott melletted, amikor ezer darabra tört. Csak menj tovább, mert hidd el: mindig lesz új Első.