Mosoly, séta, lapát

2013 október 4. | Szerző: Faith |

 

Általában, ha valakire dühös vagyok – sétálok. Ha valamiért ideges vagyok – sétálok. Első randikon – sétálok. Ha gondolkodni akarok – sétálok. Télen-nyáron, esőben-hóban, magassarkúban-edzőcipőben, éjjel-nappal…Olyan mindegy, hogy mikor-hol-miben-meddig, csak sétálhassak. Ez az egyik legnagyobb függőségem. És általában beválik.

Bekapcsolom a zenét, maximumra tekerem a hangerőt, és neki megyek a világnak – bár néha az emberi hülyeségtől inkább már a falnak mennék neki – hajnali egykor.

Ritkán, de előfordul, hogy már kiakasztom a környezetemben élőket az állandó séta-mániámmal. Nem mintha nem tudnék tíz percig egy széken megülni…Csak néha úgy érzem, hogy a saját testem a börtönöm. A börtönőr folyton változik: néha a média, néha a barátaim és a családom vagy éppen a társadalom elvárásai börtönöznek be; de a legtöbbször én magam vagyok az őr, mert elvárom magamtól, hogy minden sztereotípiának megfeleljek.

Ez gyakran már-már olyan érzés, mintha klausztrofóbiás lennék a saját testemben. Nem kapok levegőt, nem tudok gondolkodni, a fejemben a néha értelmes mondatok egymás szavába vágva kiabálnak, ide-oda röpködnek, nagyot csattanva csapódnak egymáshoz, mint az atomok. Nincs reset gomb, nincs egyszerűen kivehető aksi, nincs semmi, amivel ezt egy másodperc alatt lelehetne állítani.

Szóval marad a séta…

De mi van akkor, ha már ez sem segít? Ha az a valaki, akire dühös vagyok (és ez azon alkalmak egyike, amikor jogosan), még rá is tesz egy lapáttal? Na akkor van az, hogy az általában csendes és türelmes énem Hulk-ká változik és minden elképzelést a szende, jó kislányról porrá zúz.

Mert néha a szép, kedves szavak már nem segítenek. Egyszerűen lepattannak a másikról, mintha a falnak beszélnél. Ezért hát kitörsz és mindent ráborítasz a másikra. Ő meg csak néz rád, és úgy tesz, mintha nem értene semmit. Még egy aprócska könnyet is képes magából kisajtolni, csak hogy bűntudatod legyen. Hát, bal lábbal kelt fel, mert ez most az egyszer nem működik. Amikor ezt Ő is látja, akkor hirtelen vissza vág. Mindennek elhord, mindent a fejedhez vág, még azt is, amiért már egyszer bocsánatot kértél.

 

Hogy mi a bűne? Barátság címszó alatt kihasznál, hazudozik, megjátsza magát. És hogy veled mi van? Az nem nem fontos.

Ez barátság? Ugyan már! Ez semmi, nulla, zéró. Nem áll melletted, csak kihasznál és még bűntudatod is lesz, amikor szeretnéd valamire megkérni. Tudod mit kell ilyenkor csinálni? Rá mosolyogni és elsétálni…De előtte leütni egy lapáttal. 😉