Barátság extrákkal

2013 szeptember 29. | Szerző: Faith

Hogy ez mit is jelent pontosan? Van egyáltalán ilyen?

Nos, azt hiszem, hogy ez csak a plátói szerelemmel megáldott kapcsolatokban élő naiv romantikusok önáltatása. Mert az a fél, amelyik belemegy egy ilyen kapcsolatba, nos ő az aki igazán fog sérülni, amikor a másik közli vele, hogy már nincs szüksége rá. És az a baj, hogy ezt mind a két fél tudja.

Akkor mégis miért megyünk bele egy ilyen kapcsolatba?

Mert szeretjük Őt, és minden percet amit vele tölthetünk kincsként őrizzük. Ő pedig azért, mert így kényelmes, mert jelen pillanatban nincs nálunk jobb, mert mi vagyunk az életében az egyetlen biztos pont, akihez ki se kell nyújtania a kezét. És valahol legbelül, a szívünk legmélyén ezt érezzük is, mégsem csapjuk le a telefont, amikor felhív. Pedig azt kéne. Nekünk kéne szabályokat hozni, nekünk kéne megmondanunk, hogy mikor akarunk vele találkozni, nekünk kellene kimondani, hogy vége!

Mégis megvárjuk, amíg Ő teszi meg. És akkor mi marad belőlünk? Csak könnyek és egy széthullott váz, amit hónapokon keresztül próbálunk meg csokival feltölteni…csak sajnos az a rengeteg cukor mindenhova beépül, csak a szívünkbe nem. Ezzel pedig még jobban arra késztet, hogy belemerüljünk az önsajnálat forró vizébe, még több könnyel és csokival. Esetleg fagyival.

ÁLLJ!

Ne hagyd, hogy úgy játszon veled, ahogy neki jó! Döntsd el, hogy Te mit akarsz! És ha valami  nem jó, állj ki magadért, mert még akkor is jobban jársz, ha elhagy most, mintha hónapok múlva tenné meg egy másik miatt.

De ne szomorkodj! A Földön több mint 7 milliárd ember lakik, és valamelyik a Tiéd! (:

Az Első

2013 szeptember 28. | Szerző: Faith

Emlékszel még az első hóra? Az első iskolai napra? Az első barátodra, akivel a játszótéren hintáztatok? Az első ötösre…és az első egyesre? Nem? Miért? Hiszen fontos volt. Az első volt!

De arra biztosan emlékszel, amikor először láttad meg Őt. Amikor először mosolygott. Amikor kimondta a nevedet. Amikor átölelt. Amikor megcsókolt. Még talán most is érzed az illatát, hallod a hangját és ha kellene, a gesztusait is tudnád utánozni. Emlékszel milyen jó volt moziba menni vele? Vagy csak beszélgetni? Ugye milyen jól esett, amikor kimondta a bűvös szavakat és úgy érezted, hogy végre a magad köré épített falakat, amiket soha nem akartál lebontani Ő felrobbantotta? Felszabadultál és úgy érezted, hogy nem zuhansz többé, mert valaki elkapott.

Ez volt az első hiba…és sajnos, nem az utolsó. És ezt Te is tudod. De soha se bánd, hogy elkövetted őket! Tudom,  most fáj és legszívesebben ordítanál. Tedd azt! Ordíts! Minden szép emléket, minden fájdalmat, minden ölelést és csókot ordíts ki  magadból! Mert amikor az utolsó hang is elhal, akkor fogod úgy érezni, hogy kész vagy. Tovább tudsz menni, erősebben és gyönyörűbben mint valaha.

És hogy ő mit fog csinálni? Rájön, hogy elhagyott valakit, aki igazi kincs volt. Aki mellett úgy érezte magát, mint akinek nincsenek gondjai, nincsenek fájdalmai, sőt idő sincs, ami határt szabna neki. De ne menj vissza érte, mert ő sem volt ott melletted, amikor ezer darabra tört. Csak menj tovább, mert hidd el: mindig lesz új Első.