Barátság extrákkal

2013 szeptember 29. | Szerző: Faith |

Hogy ez mit is jelent pontosan? Van egyáltalán ilyen?

Nos, azt hiszem, hogy ez csak a plátói szerelemmel megáldott kapcsolatokban élő naiv romantikusok önáltatása. Mert az a fél, amelyik belemegy egy ilyen kapcsolatba, nos ő az aki igazán fog sérülni, amikor a másik közli vele, hogy már nincs szüksége rá. És az a baj, hogy ezt mind a két fél tudja.

Akkor mégis miért megyünk bele egy ilyen kapcsolatba?

Mert szeretjük Őt, és minden percet amit vele tölthetünk kincsként őrizzük. Ő pedig azért, mert így kényelmes, mert jelen pillanatban nincs nálunk jobb, mert mi vagyunk az életében az egyetlen biztos pont, akihez ki se kell nyújtania a kezét. És valahol legbelül, a szívünk legmélyén ezt érezzük is, mégsem csapjuk le a telefont, amikor felhív. Pedig azt kéne. Nekünk kéne szabályokat hozni, nekünk kéne megmondanunk, hogy mikor akarunk vele találkozni, nekünk kellene kimondani, hogy vége!

Mégis megvárjuk, amíg Ő teszi meg. És akkor mi marad belőlünk? Csak könnyek és egy széthullott váz, amit hónapokon keresztül próbálunk meg csokival feltölteni…csak sajnos az a rengeteg cukor mindenhova beépül, csak a szívünkbe nem. Ezzel pedig még jobban arra késztet, hogy belemerüljünk az önsajnálat forró vizébe, még több könnyel és csokival. Esetleg fagyival.

ÁLLJ!

Ne hagyd, hogy úgy játszon veled, ahogy neki jó! Döntsd el, hogy Te mit akarsz! És ha valami  nem jó, állj ki magadért, mert még akkor is jobban jársz, ha elhagy most, mintha hónapok múlva tenné meg egy másik miatt.

De ne szomorkodj! A Földön több mint 7 milliárd ember lakik, és valamelyik a Tiéd! (: